Főleg bennem. Útrakelek mindig magányosan a sötétbe.Hosszú évek hosszú magánya.
Ami őriz az a Hang ami segít az Te vagy.
Persze nem tudod, de a darabkákat veled együtt lelem meg.
Te mondod ki amit én csak érzek.
Minden ismerős és minden ismeretlen
ami megrémít engem.
Keresem az egyensúlyt és remélem
megmarad a józan eszem
és működik még ebben a világban
annyira hogy be ne zárjanak.
A magány tényleg olyan hogy ezren lehetnek
körülötted és benned egyre mélyebb a csend.
Eleinte fáj. Aztán lassan körülölel.
Veled marad és te megszokod lassan.
Ebbe a magányba karcolódtál napról napra mélyebben
egyre többet adva magadból és elfogadva a csészébe
töltöttfelhős érzéseket belőlem.
Nem tudom mikor történt, hogy betakartál a szíveddel
és elkezdtem bízni benned.
Nem tudom mikor történt hogy zuhanásom felfogtad a lelkeddel.
Nem tudom mikor hittem el hogy valóban szeretsz engem
pont úgy ahogyan jó nekem.
Nem emlékszem mikor kértem, hogy segíts nekem,
de ott voltál vízzé váltál a vizemben
hogy segíthess.
És nem tudod, de visszahívtál a fénybe
egy másik fénybe
egy másik helyre az univerzum közepébe.
Te tudod, hogy Minden pont az Univerzum közepe?
Most még gyönyörűséges súlyok tartanak
....laknak bennem és rajtam....
te pedig egy csepp szivárvány vagy az életemben....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése