-jelenlét-eutanázia-hospice

Azt hiszem ez a téma örökös vita tárgya marad. Annak idején azért hagytam ott az Intensiv osztályt amit nagyon szerettem mert egy 41 éves rákos nőt egy nap 6x kellett újraéleszteni, holott annyira lesoványodott, hogy a hasfalon keresztül a csigolyáit ki lehetett egyesével tapintani. A hatodik újraélesztésnél elpattant bennem valami. Most is előttem van a cselekedeteink kegyetlensége a defibrilátorral megütött pihe test torz rándulásai a szem sarkából lecsorduló könnycsepp. Kegyetlenségnek éreztem az újraélesztést. Akkor fogalmazódott meg bennem a mindenkinek joga van meghalni érzés. Bár még eutanázia híre sem jutott a fülünkbe. Visszastartoltam a belosztályra és azt láttam a nállunk dolgozó utolsó apáca imádkozik a betegért az ágy mellett az hörögve kétségbeesve vonaglik az ágyon. Egyáltalán nem nyugtatta meg a másik ember jelenléte imája fájdalmai, voltak.
Olyat tettem ami ütötte a kórházi belső leíratlan szabályt. Felszívtam az orvos által előírt morfiumot és beadtam a betegnek. Gizellát pedig otthagytam imádkozni mondtam mindent megcsinálok az egész osztályon. Közben figyeltem ahogy a haldokló megnyugszik tudata eltűnik a kábítószer alatt, igaz a fájdalmait is elnyomta.Estére halt meg. Arca békés volt.
A hozzátartozók kapaszkodó szeretete a kétségbeesés, hogy minél tovább éljen akit szeret a hazudozások oda-vissza kíméletből és szeretetből. Ezek azok amik megfosztják az embert a békétől. Ezek azok amik kapoccsá válnak. Jelen lenni és elengedni bizony meg kell tanulni, ha máskor nem akkor a meghaláskor. Kísérni hasonló folyamat mint maga a halál.Számtalan haldokló mellett ültem az utolsó légvételig a kórházban is.Mikor azt gondolná az ember nincs is szükség rá és a másik nincs tudatánál akkor ad jelzést a másik, hogy maradj még.
A halál megváltoztathatatlanul eljön. A halálra is meg kell érni. Felfogni és elfogadni az érkezését. Röviden írom a halál öt szakaszát.

-elutasítás
-düh
-alkudozás
-depresszió
-belenyugvás

Régen amikor generációk éltek együtt természetes volt, hogy a halálozás is mint ahogy a születés is otthon a szeretteink a családunk körében történik meg. Együtt érték meg a kapcsolatuk kiteljesedését a gondozás folyamán. Láthatták az utat ami a halálhoz vezetett. Elfogadhatta a hozzátartozó aki gondozott a család aki jelen volt és maga a haldokló is a folyamatot. A halállal kiteljesedhetett a kapcsolat és az összes érzelmek oda -vissza kifejeződhettek....elkezdve az élők gyászmunkáját is ezzel.

A halál egy teljesen élettani normális folyamat volt addig amíg be nem zárták a kórházak vastag falai közzé. Amíg el nem különítették a haldoklókat az élőktől.

A haldoklók legtöbbször igénylik, hogy beszélhessenek a halálról.A saját halálukról is. Rendelkezhessenek a temetésükről a ruházatuk viseléséről. A legtöbb hozzátartozó ettől visszaretten és rémülten próbálja elhallgattatni szerettét. Ahogy az idő múlik az emberben felmerül a halála ilyenkor azzal a hozzátartozóval akivel bensőségesebb a kapcsolata azzal igyekszik megbeszélni a temetésének rítusait. Azt javaslom, ha erős és egészséges szerettünk édesanyánk, édesapánk hirtelen erről kezd beszélni, ne utasítsuk el. Ne fojtsuk belé a szót azzal, hogy ez még soká lesz vagy jaj anya!Hanem segítsük őt azzal, hogy megkérdezzük milyen zenét szeretne pl.
Tudom, hogy nem könnyű. Tudom, hogy hirtelen félelmetes, de azt is, hogy milyen megnyugtató az idősödő még egészségesnek tűnő ember számára, ha erről beszélhet.Megnyugtató mert elmondhatja tisztán a gondolatait kívánságait. Megnyugtató mert tudja, ha jön a vég akkor lesz aki mellette van aki megteszi az utolsó szolgálatot neki amivel még ő rendelkezhet.

-Aktív eutanázia Magyarországon pl.: amikor kikapcsolják a gépeket, leveszik a lélegeztető gépről és várnak.Alapvető gyógyszeres és egyéb ellátást és megkapja a haldokló.
Vagy amikor megemelik a fájdalomcsillapító adagjait és alkalmazásának gyakoriságát. Kimondatlanul is ennyi az aktív eutanázia. Ennyire enged teret a meghaláshoz való jognak a magyar törvény.

-Passzív eutanázia az amikor beadjuk az alapvető gyógyszereket nem törekszünk a gyógyításra gondozzuk a testet és a lelket. Magyarországon elindult a Hospice passzív eutanázia egyesület a címet nem pontosan írom csak a főbb ismertetőit ennek az egyesületnek megalapítója:Polcz Alaine (1922—2007) pszichológus, tanatológus. Érdemes munkásságának utána nézni cikkeit, könyveit elolvasni és a videómegosztókon meghallgatni őt.

Segítőként tapasztaltam mennyire fontos a bizalom az alázat az eltávozni készülő felé.Milyen kapcsolatok épülnek ki a gondozott és a gondozó között. Milyen hosszú lehet az út addig vagy épp a hirtelen rövidségét amikor esetleg csak percek vannak a meghalásig. Milyen fájdalmas a hozzátartozóknak és mennyi a fájdalom bennük.
-Tudom, hogy a meghalás egy út ennek az életnek a vége és elengedése és egy új út kezdete....egy döntésé ami bekövetkezik mindenképpen. Az ember egy olyan élőlény aki születése pillanatában is tudatában van a halálnak és az idők folyamán míg megérik a halálra egyre többször szembesül is vele.
Láttam a békét ami a halál pillanatával érkezett.Megkaptam az üzeneteket is melyek misztikusan érkeztek és megtapasztalásaik megváltoztatták a halálról való gondolataimat, felfogásomat.

Fontosnak tartom, hogy ott legyek, ha engem kérnek segítségül, addig ameddig szükség van rám.
- A haldoklók nem elvettek tőlem, belőlem, hanem adományoztak az életemhez.Az életem nem feketévé és sötétté vált, hanem segített a fény az élet szépségeinek megtalálásában. Köszönöm.