Nincs meg a ház, de megemeltem a lábam a köszöbnél, kikerültem a fotelt és lehajtottam a fejem, hogy a szobába belépve ne verjem be a fejem az ajtófélfába. Tudom hol ültél mindig. Még a repedéseket is látom a falon. Az oszlopok amiken forogtam kint a tornácon a kezembe simultak most is.Nem létezően érzem a tenyeremben őket.A döngölt földpadló meleg szaga az orromban maradt örökre. Régi zajok, hangok maródnak a bordáim csontketrecén át a szívemig.
A ház ami nincs meg. A ház amit magába temettek a földbe nyomtak. Aminek helye sebhelyként világít a porták sorai közt. Nyomát emlékezetem prizmája vetíti újra meg újra és lelkem szivárványa fest rá örök színeket. Hiányzol. Nem tudtam, hogy ennyire tudsz majd hiányozni és te nem jössz visszaváltozni....emlékeim törölni nem akarom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése